Chris Ferguson

 

Chris „Jesus” Ferguson azonnal felismerhető a hosszú hajáról szakálláról, szemüvegéről és a cowboy kalapjáról

Azt gondolnád ő egy igazi cowboy. Most vegyük a kalapot és a szemüveget figyelmen kívül amivel el akarná rejteni az arcmimikáját.

Chris Ferguson Los Angelesben született matematikus családban. Anyja matematikus volt, apja pedig  játékelméletet oktatott. Nem esett messze az alma a fájától. A tanulmányait a Californiai egyetemen tanulta, Los Angelesben. 1986-ban diplomázott programtervező-matematikusként. Rendkívüli memóriával rendelkezett, mely rengeteget segített a pókerben. Miután lediplomázott szakterületeként a mesterséges intelligenciát választotta szakterületének.  Matematikai készsége nagyban segített az online póker szimulációja közben.

Negyedikes korában kezdett el pókerezni gyerekként(már pénzben is játszott) Chris nem vette komolyan a pókert a 90-es évek elejéig. 1994-ben részt ett a WSOP-n.Fizetős helyig jutott el ami első nekifutásra kiváló teljesítmény.

Az első áttörést 2000-ben vitte véghez ahol a legends T.J. Clotiert győzte le és megszerezte a WSOP fő versenyének a karkötőjét. Ma már 5 karkötővel büszkélkedhet és több mint 7.100.000$ élő verseny nyereményt könyvelhet el. Ő az egyedüli aki 3 WSOP circuit versenyt megtudott nyerni.

2004-ben Chris Ferguson és egy csapat póker profi (Howard Lederer, Phil Ivey és Jennifer Harman) megtervezték a Full Tilt Poker termet ami manapság az egyik legnépszerűbb terem.

Egy kihívást csinált magának melyben 0$-ról  pénzbefizetés nélkül 10.000$-ig feltornássza magát a Full Tilt Poker termében. Freerollokkal kezdett és a nyert pénzt tornákba fektette ,ahogy nőtt a nyeremény úgy nőttek a torna nevezési díjai is. 1 év alatt sikerült teljesíteni a kihívást.

 

 

Chris Ferguson egy színes egyéniség nem csak póker profi: Chris a tánc szenvedélyének hódol, mellette hihetetlen kártyatrükköket tud. Szeretne egy nap az apja nyomdokaiba lépni és professzor lenni a California Egyetemen, de főállásban pókerezni szeretne.

 

poker community
online poker

bal

online poker

AZ oldal nem vállal felelősséget az oldalon található információkért.Az oldalon levő adatok tájékoztató jellegűek, így fenntartjuk azt,hogy az adatok időközben változhatnak